Apa meséi

Zsigát, a kiskutyát, édesanyja tanítgatta a kutyakötelességre:

- Ha idegen jószág közeledik, felugrasz a kerítésre két mellső lábaddal, így ni, és ugatsz: vau-vau, takarodj!

- Nem merem! - reszketett Zsiga.

- Jaj, kisfiam, mi lesz belőled? - szomorkodott édesanyja. - Olyan gyáva, félénk jószág vagy, mint egy kiscsirke!

A baromfiudvarban pedig élt egy hangos, veszekedős csirke. A neve: Csipet. Szidta is édesanyja eleget:

- Csipet, Csipet! Miért hangoskodsz, verekszel ennyit? Úgy viselkedsz, mint egy neveletlen kiskutya!

Zsigát addig-addig korholta édesanyja, amíg a kiskutya egy szép napon elhatározta: "Megnézem, milyen az a félénk kiscsirke."

Aznap Csipet is útnak indult: "Felkeresem a neveletlen kiskutyát!"

A kertajtóban találkoztak.

- Te vagy az a gyáva kiscsirke? - Kérdezte Zsiga.

- Én mérges, verekedős csirke vagyok. Menj utamból, mert megcsíplek! - förmedt Zsigára Csipet.

Zsiga félénken félreállt, de kíváncsisága nagyobb volt félelménél, megkérdezte hát:

- Minden csirke ilyen mérges, félelmetes jószág?

- Buta! - mérte végig Csipet. - Csak én vagyok mérges, verekedős. Mondtam már! A többiek mind unalmas, nyafogó, gyáva jószágok. Felkeresem hát a kutyát. Játszani akarok a bátor kutyával. Nem tudod, hol találom?

- A kutya én vagyok - felelte Zsiga -, de én sokat sírok, és mindentől nagyon félek.

- Akkor te nem is vagy kutya. Édesanyám azt mondta, a kutyák bátor, verekedős jószágok. Tudsz kiabálni?

- Nem tudok - sóhajtott Zsiga.

- Látod! Akkor kutya se vagy! - diadalmaskodott Csipet.

- De kutya vagyok! - bizonygatta Zsiga.

- Nem hiszem! - rázta a fejét Csipet. - Ha kutya vagy, zavard el a kerítés tetejéről a verebet!

- Hogyan zavarjam el? - görbült sírósra Zsiga szája.

- Dobbants a lábaddal és kiabálj: csirr-csirr!

- Édesanyám nem így szokta - okoskodott Zsiga.

- Hanem hogyan?

- Két mellső lábával felugrik a kerítésre, így ni, és ugat: vau-vau-vau, takarodj!

A kerítésen ülő veréb a hangos kutyaugatásra ijedten elrepült.

- Tényleg kutya vagy! - ismerte el Csipet. - A veréb elrepült.

- Tényleg elrepült! - örült Zsiga. - Pedig csak annyit mondtam: vau-vau, takarodj! És azonnal szót fogadott. Vau-vau! Ó, de jó! Vau-vau!

- Nagyon szépen ugatsz - reszketett a kiscsirke -, de kérlek, most már hagyd abba, mert félek a hangodtól.

Zsiga azonban nem hallgatott Csipetre. Annyira örült saját hangjának, hogy háromszor körbefutotta az udvart.

- Vau-vau! Tudok, tudok! Vau-vau, házat őrzök! Ugatok!

Csipet csirke sírva bújt el a kertajtó mögött.

- Jaj, de csúnya hangod van! De csúnya ez a nagy kiabálás!

Zsiga mérgesen rávakkantott:

- Elhallgass, gyáva jószág! Az ugatás az nem csúnya, hanem kutya-kötelesség. Vau-vau!

Csipet bánatosan hazakullogott. "Soha többé nem kiabálok! Ilyen förtelmes hangoskodást én nem utánzok."

Zsiga pedig attól kezdve nem ijedt meg senki fiától. Derék házőrző kutya lett belőle.